Digitális témahét az iskolánkban - Készítette: Majorné Szécsényi Erika

2019. projektterv elérhetősége itt.






Szűcsi 1600 lelkes község. Kis település révén, a szűcsi Bajza József Tagiskola, a falu egyetlen általános iskolája, amely fontos feladatot lát el és kiemelkedő szerepet tölt be a közösség életében. 2016-ban ünnepeltük fennállásának 60. évfordulóját.






Először 1986-ban került sor bővítésre és részleges felújításra, mely során átépítették a vizes blokkot is. Azóta a belső környezet otthonosabbá tételére szülői és egyéb anyagi támogatással, a pedagógusok és tanulók közös ötleteivel és munkájával volt lehetőség. 2015-ben a KEOP által kiírt pályázat keretében az Önkormányzat műanyag nyílászárókat építtetett be és külső szigetelést végeztetett, mely által az épület belső klímája kiváló lett. A megújult homlokzattal az épület külsőleg is esztétikussá vált. A környezet tisztaságának megóvása, és a személyi higiénia iránti igény kialakítása érdekében intézményünkben kötelező a váltócipő, a tisztasági csomag és egész éven át tartó, osztályok közötti tisztasági verseny folyik, melyet félévente értékelünk. Részt veszünk minden olyan pályázaton és vetélkedőn, amely a környezettudatosságra nevel. A tanítási órák nyújtotta lehetőségeket is kihasználjuk ennek érdekében. Gyűjtjük továbbá az újrahasznosítható hulladékokat és veszélyes anyagokat. Szoros kapcsolatot ápolunk a védőnővel, aki látogatásai alkalmával - egészségük megőrzése érdekében - a tanulókat jó tanácsokkal látja el egészségük megőrzésével és az egészséges életmódra neveléssel kapcsolatosan. ÖKO iskola cím elnyerésére pályázatot nyújtottunk be, melyet 2016. január 1-e óta viselhetünk is. A programban vállaltakhoz kapcsolódva részt veszünk, nem csak az iskola, hanem településünk közterületeinek tisztántartásában és szépítésében is. Az iskola vezetésének és tanári karának szívügye az egészséges életmódra és a környezettudatos magatartásra nevelés. Mindent megteszünk azért, hogy gyermekeink ennek szellemében nevelkedjenek.

Digitális témahét az iskolánkban - Készítette: Majorné Szécsényi Erika

2019. projektterv elérhetősége itt.

Összefoglaló




Geomatech

Nyertes pályázatok

Kiállítás a témahét munkáiból




Díjak és iskolánk a sajtóban



Képek

Digitális témahét az iskolánkban

3. osztály és alsó tagozat

Képek

Digitális témahét az iskolánkban

5. osztály

Képek

Digitális témahét az iskolánkban

6. osztály

Képek

Digitális témahét az iskolánkban

7. osztály

Képek

Digitális témahét az iskolánkban

8. osztály

Diákok munkái


Intézményvezető: Hordósné Szalai Krisztina

Készítették: Majorné Szécsényi Erika; Major Tamás

3034 Szűcsi, Magyarország

Petőfi Sándor út 115.

+00 36 30/831-6915

iskola.szucsi@freemail.hu